15. fejezet – Mono és osztott rendszerű hűtőkörök összeállítása, szerelése, karbantartása

Egy split klíma kültéri egysége a gyárból tömören, szárazon és hűtőközeggel töltve érkezik. A beltéri egység és a kettőt összekötő csővezeték viszont a te munkád: a te vágásod, a te peremed, a te forrasztásod. Ha itt valami nem sikerül – sorja marad a csőben, oxidréteg képződik forrasztás közben, nedvesség marad bent, vagy egy hollandi anya nincs jól meghúzva –, a hiba hónapokkal később, a kompresszor leégésével vagy a töltet elszökésével jelentkezik.

A hűtőkör elemeit (kompresszor, kondenzátor, adagoló, elpárologtató, szűrőszárító, szelepek) a 4–8. fejezet írta le. Itt azt nézzük, hogyan építed be őket, hogyan kötöd össze a kört, és hogyan bizonyítod, hogy a kör tömör és száraz, mielőtt hűtőközeget engedsz bele. A hűtőközeg lefejtését és betöltését a 16. fejezet, a módszeres hibakeresést a 17. fejezet, a dokumentálást és az átadást a 19. fejezet tárgyalja.

A projektvizsgán a hűtő- és hőszivattyú-berendezés összeállításának értékelési szempontjai között ott van a technológiai fázisok sorrendjének betartása, a kötések pontos kialakítása és a tömörségi próba helyes elvégzése – mindkét 35 %-os blokkban ([P] 10.3.5). Ez a fejezet ezekre készít fel.

15.1 Mono (kompakt) és osztott (split) rendszer; rendszertípusok (fali, multi, kazettás, légcsatornás, VRF, folyadékhűtő)

Egy ház vagy kettő?

A két kialakítás közti különbség a szerelőnek azért döntő, mert minden helyszíni hűtőköri kötés a te felelősséged: ezeket kell kialakítani, nyomáspróbázni, vákuumozni és szivárgásra vizsgálni. Hogy milyen hűtőköri munkához milyen képesítés kell, azt az 1.5 és a 14.11 pont tárgyalja.

15.1. táblázat. A mono és az osztott rendszer összevetése ([K] 7.1–7.4; [RF] 3.3.3–3.3.5).

A kompakt kereskedelmi aggregát átmeneti eset: a mestervizsga-jegyzet példájában az aggregát a kompresszort, a kondenzátort, a folyadéktartályt és a szűrőt tartalmazza, a helyszínen viszont csővezetékkel kell hozzákötni az expanziós szelepet és az elpárologtatót, leszívatásos üzemhez a mágnesszelepet is ([K] 7.1). Hűtőköri szempontból tehát ez is helyszínen összeállított kör.

Rendszertípusok

Mono-split és multi-split. A split kivitel lehet mono-split, amikor egy kültéri egységhez egy beltéri tartozik, és multi-split, amikor egy kültérihez több beltéri csatlakozik – a mestervizsga-jegyzet példái a duál (2 beltéri), a triál (3 beltéri) és az ennél több beltéris változat ([K] 7.2).

Beltéri kivitelek. A források oldalfali (magas oldalfali), parapet, mennyezeti, kazettás és légcsatornázható beltéri egységet említenek ([K] 7.2; [RF] 3.3.5). A kiválasztás fő szempontja, hogy a helyiségben egyenletes légeloszlás legyen; nagyobb helyiségben ez gyakran csak több beltéri egységgel érhető el ([RF] 3.3.6).

VRF (VRV) rendszer. A változó hűtőközeg-áramú rendszerben a kültéri egység gerincvezetéken és gyári elágazó idomokon át látja el a beltéri egységeket, amelyekben saját adagolószelep szabályozza a hűtőközeg mennyiségét; a hővisszanyerős, egyszerre hűtő és fűtő rendszer háromcsöves ([K] 7.4; [T] 7.7.1; [RF] 3.3.5). A csőhosszt és a szintkülönbséget a gyártó adja meg (15.5 pont). A mestervizsga-jegyzet szerint VRF-rendszer csak számítógéppel megtervezett csőterv alapján telepíthető, a méretezett tervtől kis mértékben eltérni sem szabad, és ha a helyszín miatt eltérés szükséges, újraméretezés kell ([K] 7.4).

Folyadékhűtő és fan-coil. A folyadékhűtőben a hűtőkör a kompakt gépben marad, az épületben víz (fagyveszélynél fagyálló keverék) kering a ventilátoros konvektorokhoz ([K] 7.3); a vízoldali szerelést a 20. fejezet tárgyalja.

15.2 A hűtőkör elemeinek beépítése a szerelés során (az elemek leírása a 4–8. fejezetben)

Mi kerül a helyszínen a körbe?

Egy split klímánál a legtöbb elem gyárilag a kültéri vagy a beltéri egységben van. A mestervizsga-jegyzet hőszivattyús split példájában a kültéri egység tartalmazza a kompresszort, a négyutas váltószelepet, a kondenzátort (fűtésben: elpárologtatót), a folyadékszűrőt, az elektronikus expanziós szelepet, a folyadékleválasztót és a csatlakozó talpas szelepeket – közülük az egyik Schrader-szelepes szervizcsatlakozóval készül –, a beltéri egység pedig az elpárologtatót és a hőmérséklet-érzékelőket ([K] 7.2). A helyszínen tehát „csak” az összekötő vezetékek és azok kötései készülnek (15.2. ábra).

Kereskedelmi és ipari rendszereknél ennél jóval több elemet építesz be a helyszínen: adagolót, mágnesszelepet, szűrőszárítót, nézőüveget, elzárókat, nyomáskapcsolókat, rezgéscsillapítót. Az elemek működését és helyét a körben a 4–8. fejezet írja le; a 8.5. táblázat összefoglalja az egyéb elemek helyét és beépítési irányát. A 15.2. táblázat azokat a szerelési szabályokat gyűjti össze, amelyekre a beépítéskor figyelned kell.

15.2. táblázat. Szerelési szabályok az elemek beépítéséhez.

15.3 Csőanyagok és kötéstechnika: vágás, sorjázás, hajlítás, peremezés és nyomatékkulcs, keményforrasztás nitrogénes öblítéssel, préskötés, roppantógyűrűs kötés

Csőanyagok

A hűtőközeg-vezetékek elsősorban vörösrézből vagy acélból készülnek; a legtöbb hűtőközegnél vörösréz cső használható, az ammóniás rendszerek szívóvezetékei általában acélból ([T] 3.5.1). A hűtéstechnikai rézcső nem azonos a vízvezeték-szerelésben használt csővel: a hatósági tananyag szerint a vízvezeték-szereléshez árusított rézcsövet semmilyen körülmények között nem szabad hűtőközeghez felhasználni ([T] 7.5.2.3). Az ok a tisztaság. A rézcső falán megjelenő rézoxid a Rabi-féle jegyzet szerint katalizátorként gyorsítja a hűtőközeg víz jelenlétében végbemenő bomlását (hidrolízisét), a keletkező savak megtámadják a kompresszor motortekercsét; a rézoxid mechanikusan nem távolítható el, ezért a hűtéstechnikai csöveket gyárilag vegyi úton tisztítják ([R1] 13.1). A hűtőközeg-szabvány a hűtőközeggel érintkező rézre oxigénmentes vagy dezoxidált rezet ír elő, példaként az MSZ EN 12735-1 és -2 szerinti Cu-DHP minőséget említve (MSZ EN 378-2:2017, 5.3.1.3 a)); e csőszabványok hatályos kiadása az MSZ EN 12735-1:2020 és az MSZ EN 12735-2:2025.

A forrásaink lágy (tekercsben forgalmazott) és félkemény (szálban forgalmazott) rézcsövet különböztetnek meg; a félkeményt hajlítás és peremezés előtt ki kell lágyítani, ezért a Rabi-féle jegyzet tanácsa: ahol csak lehet, lágy rézcsővel dolgozz ([R1] 13.1; [RF] 2.3.1).

Dugózás. A csővégeket és csonkokat a szerelés minden szünetében dugóval vagy sapkával lezárod, a vágással kialakított új csővéget azonnal ([R1] 13.1); a hatósági tananyag a hibás vágást és dugózást a gyakori kivitelezési hibák között sorolja fel ([T] 7.7). Tekercsből vágásnál a tekercs felőli oldalon elnyomófogóval három éles benyomódást készítesz, így a maradék cső nem marad nyitva ([RF] 2.3.1). Beépítés előtt a gyárilag lezárt csövet is nézd meg: elszíneződés, nedvességnyom esetén a nedvességet hevítéssel és száraz nitrogénes átfúvással lehet eltávolítani ([T] 3.5.1.3).

Vágás és sorjázás

A csövet csak a rendszeresített csővágóval darabolod – más eszközzel a vágási felület alkalmatlan lesz a peremezésre vagy a duzzasztásra; az életlen kést cserélni kell, a kapillárcsövet pedig erre készített vágóval vágod, mert a keresztmetszete nem torzulhat ([R1] 13.1.1; 6.2 pont). A vágás befelé türemkedő sorját sorjázóval távolítod el, mert a sorjás végen a perem nem ad jó tömítőfelületet ([R1] 13.1.1); a csőben maradt sorja vagy forgács a hatósági tananyag szerint eljuthat a kompresszorig ([T] 7.7).

Hajlítás

Kisebb és közepes átmérőjű rézcsövet hidegen hajlítunk, így az irányváltás idom – és vele forrasztás – nélkül megoldható. A Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint a hideghajlítás lágy és félkemény csőnél 28 mm külső átmérőig alkalmazható; lágy csőnél, ha a hajlítási sugár kisebb, mint 6 × d_k (d_k a cső külső átmérője), hajlítószerszámot kell használni ([RF] 2.3.1).

A hajlítórugó, íves, kétkaros vagy racsnis hajlító feje a cső átmérőjének megfelelő legyen, különben a cső beroppan; félkemény csövet melegítve nem szabad hajlítani, mert a hevítés a cső belsejében oxidot képez ([R1] 13.1, 13.1.1). A beroppant ív nyomásesést okoz – a folyadékvezetékben ez buborékképződéshez vezethet az adagoló előtt (8.1 pont) –, ezért a hatósági tananyag kéri, hogy a csővezetékekben ne legyenek indokolatlanul szűk ívek ([T] 7.5.2.3).

Peremezés és a hollandi kötés

A split klímák egységei jellemzően peremes (hollandis) kötéssel csatlakoznak a vezetékhez; a Rabi-féle jegyzet szerint ehhez 45°-os kúpos perem kell, amelyet peremezővel készítünk (15.4. ábra; [R1] 13.1.1).

A peremezés szabályai a forrásaink szerint:

• peremes szerelvény csak 19 mm-nél kisebb külső átmérőjű, lágyított csövön használható, felkeményedett csövön nem ajánlatos ([T] 3.5.1.3); a félkemény csövet előtte ki kell lágyítani ([RF] 2.3.1);
• a jó perem szimmetrikus és repedésmentes, a kúpos anyának akadálytalanul át kell rajta csúsznia ([RF] 2.3.1);
• összeszerelés előtt a peremet beolajozzuk – a gyártó által megadott olajjal –, mert jobb a tömítés, és a cső nem tekeredik meg ([R1] 13.1.1; a menetek és csúszófelületek kenése: [T] 3.5.1.3).

A meghúzás. A hollandi anyát nyomatékkulccsal, a gyártó által megadott nyomatékkal húzod meg: a túlhúzott hollandi a Rabi-féle jegyzet szerint peremtörést, hollandirepedést okoz, a laza kötés szivárog ([R1] 13.1.1). A gyártói kézikönyvek szerint villás- vagy csillagkulccsal ellentartasz, csőfogót nem szabad használni ([GY]).

Keményforrasztás nitrogénes öblítéssel

A hűtőközeg-vezetékek oldhatatlan kötését keményforrasztással készítjük: a hatósági tananyag szerint ezüst forraszanyaggal, és a csővezeték-kötésekhez lágyforrasztást használni tilos ([T] 3.5.1.3; ugyanígy [RF] 2.3.1).

A kötés tokos kötés, toldóidom, T-elágazás vagy ívidom lehet ([RF] 2.3.1); azonos átmérőjű csövek toldására a duzzasztó való, mert így a toldás egyetlen forrasztással megoldható – és minden forrasztás egy lehetséges szivárgási hely ([R1] 13.1.1).

A forrasztás menete a Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint ([RF] 2.3.1):

1. A csövet és az idomot összetolod (a cső végét előtte sorjáztad, tisztítottad).
2. Elindítod a nitrogénes öblítést (lásd lent).
3. A csövet és az idomot együtt hevíted, amíg a forraszanyag szét tud futni
   a felületen, és be tud hatolni a résbe.
4. A forraszt a réshez adagolod; a rést nagy valószínűséggel akkor töltötte
   ki, amikor a forrasz az idom karimája fölött is megjelenik; ha a cső
   előbb lehűlt, újrahevítéssel javíthatod.
5. A kötést a nitrogénes öblítés alatt hagyod lehűlni.

Forraszanyag és folyasztószer – a források eltérnek. A Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint keményforrasztáshoz leggyakrabban a CP 105 (L-Ag2P) réz–ezüst–foszfor és a CP 203 (L-CuP6) réz–foszfor forraszt használják, folyasztószerként az FH 10 típust ([RF] 2.3.1). Egy gyártói szerelési kézikönyv viszont réz–réz kötéshez foszforos rézforraszt ír elő, folyasztószer nélkül ([GY]). Általános szabályt ebből nem lehet levonni: a mérvadó a forraszanyag adatlapja és a berendezés gyártójának szerelési utasítása. (A CP-jelölések egy régebbi jelölésrendszerből valók.)

Nitrogénes öblítés. Forrasztás közben a cső belsejében folyamatosan áramló száraz nitrogén szorítja ki a levegőt. A hevítés oxigén jelenlétében a cső belsejében oxidréteget (revét) képez; a hatósági tananyag szerint az elmulasztott nitrogénes forrasztás nyomán olyan égéstermékek képződhetnek, amelyek később a kompresszorig eljutva működésképtelenné tehetik azt ([R1] 13.1; [R2] 29.1.12; [T] 7.7). A Rabi-féle felkészítő jegyzet egyszerű próbát is ad: a nitrogénáramot a nyitott csővéghez tartott tenyereddel ellenőrizheted – az alig érezhető, enyhe fuvallat a megfelelő ([RF] 2.3.1).

Roppantógyűrűs kötés és préskötés

A hatósági tananyag szerint a roppantógyűrűs megoldással néhány mozdulattal oldhatatlan kötés készíthető; tömör zárást ad, nagy a nyomásállósága, eltérő átmérőjű vezetékek összekötésére is alkalmas, és acél-, vörösréz- és alumíniumcsőnél egyaránt használható, robbanásveszélyes hűtőközegekkel is ([T] 3.5.1.3). A Rabi-féle jegyzet a szénhidrogén (R-600a) töltetű háztartási hűtőgépek javításánál kifejezetten ezt a kötést írja elő, mert ott a forrasztás tilos – a roppantógyűrűs kötés a forrasztással egyenértékű gáztömörséget ad ([R1] 3.10).

Préskötés. A préskötés (sajtolt kötés) a víz-, fűtés- és gázszerelésben elterjedt. A hatósági tananyag a hűtőközeg-vezetékek kötésmódjainak rangsorában a sajtolt kötést a karimás kötés mögé sorolja ([T] 3.5.1.3). Hűtőkörben présidomot csak akkor használhatsz, ha a présrendszert a gyártója kifejezetten hűtőközeg-körre, az adott hűtőközegre és a rendszer nyomására bocsátotta ki, és a gyártói szerelési utasítás szerint dolgozol. A hőszivattyúk vízoldali préskötéseit a 20. fejezet tárgyalja.

15.3. táblázat. A csőkötések összevetése.

15.4 A telepítés menete; helykiválasztás, konzolozás, falátvezetés, rezgés és zaj

A lépések sorrendje

A helyszínen összeszerelt berendezés első üzembe helyezése előtt – és minden olyan javítás után, amikor a hűtőközeget a rendszerből vagy annak egy részéből ki kellett venni – a hatósági tananyag szerint a hűtőközeg betöltése előtt el kell végezni a hidegüzemi (villamos) próbákat, a nyomáspróbát, a gáztömörség-vizsgálatot és az idegengáz-eltávolítást (vákuumozást); ezek után következhet a töltés, a szivárgás-ellenőrzés, a próbaüzem, a biztonsági és szabályozó készülékek beállítása, végül a teljes berendezés vizsgálata és dokumentálása ([T] 4). A mestervizsga-jegyzet ugyanezt a sorrendet adja ([K] 8). Egy split klímára lebontva a 15.6. ábra mutatja a lépéseket; a villamos bekötés és a hidegüzemi próba ezért a tömörségi próba elé kerül.

 1. Előkészítés: terv, gyártói telepítési útmutató, helyszíni bejárás,
    a nyomvonal és a faláttörések kijelölése (15.4).
 2. A kültéri és a beltéri egység helyének kiválasztása, konzol, keret (15.4).
 3. Falátvezetés, a kondenzvíz-elvezetés lejtésének kialakítása (15.4, 15.6).
 4. Csővezeték: vágás, sorjázás, hajlítás, peremezés, forrasztás (15.3, 15.5).
 5. A kötések elkészítése, meghúzás nyomatékkulccsal (15.3).
 6. Villamos bekötés és hidegüzemi (villamos) próba (9.7, 11.3).
 7. Tömörségi (nyomás-) próba nitrogénnel – KAPU (15.8).
 8. Vákuumozás és vákuumtartás – KAPU (15.9).
 9. A talpas szelepek nyitása, szükség esetén utántöltés (15.5, 16.4).
10. Szivárgásvizsgálat a feltöltött rendszeren – KAPU (15.10).
11. Szigetelés lezárása, kondenzvíz-próba (15.6).
12. Próbaüzem, mérések, beszabályozás (15.11).
13. Dokumentálás, átadás (19. fejezet).

A hidegüzemi próba a villamos rendszert ellenőrzi: érintésvédelem, forgó gépek forgásiránya, a szabályozó, működtető és védelmi berendezések működése ([T] 4.1). A villamos bekötés részleteit a gyártói utasítás is meghatározhatja, de a hidegüzemi próba a hatósági tananyag szerint a nyomáspróba előtt van; a kompresszor első indítása viszont már a töltés után, a próbaüzem része ([T] 4, 4.1, 4.7; 9.7, 10.9 pont).

Helykiválasztás

Kültéri egység. A hatósági tananyag a VRF-rendszereknél – de minden léghűtéses kültéri egységre érvényesen – a következőket emeli ki ([T] 7.7.2–7.7.3):

• az egység mindig megfelelő mennyiségű friss levegőt tudjon a hőcserélőjén átforgatni; ha a saját kifújt levegőjét szívja vissza, termikus rövidzár alakul ki, jelentős teljesítmény- és hatásfok-csökkenéssel (a jelenséget az 5.2 pont mutatja be);
• a területre jellemző hóhatár fölé tartókerettel meg kell emelni;
• a nagyobb zajjal üzemelő gépeket távol kell elhelyezni azoktól a helyiségektől, ahol a zaj zavaró lehet;
• az elhelyezés ne akadályozza a későbbi karbantartást.

A falaktól és akadályoktól tartandó legkisebb távolságokat a gyártói telepítési útmutató adja meg (5.2 pont); egy gyártói példa szerint a kültéri gépet idegenek által nem hozzáférhető, gyúlékony portól és gáztól mentes helyre kell telepíteni ([K] 7.3).

Beltéri egység. A helyet az egyenletes légeloszlás ([RF] 3.3.6), a kondenzvíz elvezetése (15.6) és a zaj szerint választod; a VRF beltéri egységek adagolószelepének hangja a hatósági tananyag szerint hálószobában zavaró lehet ([T] 7.7.2.4). Éghető közegnél a helyet a helyiség alapterülete is korlátozza (15.7, 14.9).

Konzolozás, keret, csőrögzítés

Nem megfelelő kereten a berendezés és a csővezeték a rezgések miatt elmozdulhat, sérülhet ([T] 7.7). A csővezetéket méretének és üzemi tömegének megfelelően kell alátámasztani, a nyomvonalat a hőtágulás és a rezgés figyelembevételével kell meghatározni ([T] 3.5.1.3). A Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint a hűtőköri rézvezetéket rugalmas, gumibetétes csőbilinccsel, 50 cm és 1,5 m közötti távolságokban rögzítjük, a szakaszoló szerelvények előtt és után feltétlenül ([RF] 2.3.1).

Falátvezetés

A beltéri és a kültéri egység közötti vezeték általában a falon át halad (a mestervizsga-jegyzet példája egy gyártói telepítési útmutató ábráját mutatja be, [K] 7.2). Az áttörés helyét és méretét a terv és a gyártói útmutató szerint jelöld ki, és a kondenzvíz-elvezetés lejtésével összhangban alakítsd ki (15.6).

Tűzvédelmi szerkezeten (tűzállósági teljesítménnyel rendelkező, helyiségek közötti szerkezeten) átvezetésnél a cső és a szerkezet közötti rést a tűz átterjedése ellen le kell zárni – kivétel például a lakáson belüli átvezetés, de a kivételeknél is tömören le kell zárni a rést; tűzgátló réskitöltő rendszernél a lezárást mindkét oldalon tartós, vízhatlan, magyar nyelvű jelöléssel kell ellátni (54/2014. (XII. 5.) BM rendelet, OTSZ 27. §, a 2025. szeptember 23-tól hatályos szöveg). Hogy egy fal ilyen szerkezet-e, azt a terv mondja meg – kérdezd meg, mielőtt átfúrod.

Rezgés és zaj

A gép rezgése testhangként az alapon, a konzolon és a csővezetéken át az épületszerkezetbe jut, és máshol léghangként sugárzódik le ([R1] 8.4). Ellene rugalmas elemekkel védekezünk – rezgéscsillapító alátéttel a gép alatt (a gyártók többnyire mellékelik), rugalmas csőbilinccsel, a kompresszornál rezgéscsillapítóval vagy csőlírával ([R1] 8.4; [RF] 2.3.1); a rezgéstompító két oldala között nem lehet merev kapcsolat ([R1] 8.4).

A kültéri egység zaja a szomszédokat is érinti ([RF] 3.3.6). A zajterhelési határértékeket a 27/2008. (XII. 3.) KvVM–EüM rendelet 1. melléklete területi kategóriánként adja meg; például kisvárosias, kertvárosias és falusias lakóterületen nappal 50, éjjel 40 dB, nagyvárosias lakóterületen és vegyes területen nappal 55, éjjel 45 dB a határérték (a rendelet 2024. január 1-jétől hatályos szövege szerint; a mértékegység pontos jelölését a hatályos szövegben nézd meg).

15.5 Csővezeték-vezetés: hossz, szintkülönbség, olajvisszavezetés, utántöltés – mintapélda

Miért számít, merre megy a cső?

A kompresszorból a hűtőközeggel együtt mindig távozik valamennyi olaj (olajelhordás, 4.8 pont). Ez az olaj a hűtőközegben oldva bejárja a teljes kört, és onnan vissza kell jutnia a kompresszorba; a hermetikus kompresszor kenését éppen ez az olajvisszaáramlás biztosítja ([RF] 2.3.1; [K] 7.4). A Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint a hermetikus motorkompresszorok néhány év után bekövetkező meghibásodásának elsődleges oka a hűtési csővezetékek hibás nyomvonala, és tapasztalat szerint a legtöbb probléma a függőleges szakaszokból adódik ([RF] 2.3.1).

A csővezetéknek ezért két, részben ellentmondó követelményt kell teljesítenie: kicsi legyen a nyomásesés (nagyobb átmérő, rövid vezeték), de elég nagy legyen a gőzsebesség, hogy a gőz magával vigye az olajat ([T] 3.5.1.1, 7.5.2.3). A hatósági tananyag a megengedhető nyomásesést telítési hőmérsékletben adja meg: a szívó- és a nyomóvezetékben 1 K, a folyadékvezetékben 0,5 K; a folyadékvezetékben a túl nagy nyomásesés – kis utóhűtésnél – az adagoló előtt gőzképződésre vezet (8.1 pont), és felfelé haladó vezetéknél a folyadékoszlop statikus nyomását is figyelembe kell venni ([T] 3.5.1.1).

Csőhossz és szintkülönbség

Split klímánál a csővezeték méretezését a gyártó elvégezte helyetted: a csőátmérőkkel együtt előírja a legnagyobb csőhosszt és – külön – a legnagyobb szintkülönbséget a kültéri és a beltéri egység között ([RF] 2.3.1). Multi-splitnél egységenkénti és teljes hosszt is megadhat. Ezeket a határokat nem lépheted túl: túl hosszú vagy túl magas vezetéknél az olaj nem jut vissza, nő a nyomásesés, és a töltet sem lesz megfelelő.

A forrásaink tájékoztató értékei eltérnek egymástól: a Rabi-féle felkészítő jegyzet kisebb teljesítményű split rendszereknél 5–15 m-t említ szokásos határként, a mestervizsga-jegyzet a split klímák csőhosszát „kb. 30 m”-re teszi, amikor a VRF-rendszerekkel veti össze ([RF] 2.3.1; [K] 7.4). A különbség a berendezések nagyságából és korából adódik. A VRF-rendszerek határai ennél jóval nagyobbak, de itt is eltérnek a források: a mestervizsga-jegyzet akár 1000 m csőhosszt és 100 m szintkülönbséget, a Rabi-féle felkészítő jegyzet akár 100 m csőhosszt és 50 m szintkülönbséget említ ([K] 7.4; [RF] 3.3.5). A te gépedre egyetlen adat érvényes: a gyártói telepítési útmutatóé.

A csővezetés szabályai

Ahol a csővezetést nem a gyártó tervezte meg – kereskedelmi hűtésnél, egyedi rendszereknél –, a következő szabályok érvényesek. Figyeld meg: a forrásaink a számértékekben eltérnek, néha egy forráson belül is. Az elv mindenhol ugyanaz, a konkrét értéket a terv adja meg.

15.4. táblázat. A csővezetés szabályai a forrásaink szerint – a számértékekben a források eltérnek ([T] 3.5.1.1, 7.5.2.3; [K] 7.4; [RF] 2.3.1).

Az olajzsák szerepe. A lejtős vízszintes szakaszból érkező folyadék – olaj és benne oldott hűtőközeg – a hurokban gyűlik össze, ahonnan a gőzáram adagokban ragadja magával ([T] 7.5.2.3). A mestervizsga-jegyzet egy további okot is említ: az elpárologtató utáni felszálló szakaszt olajzsákkal kell kezdeni, hogy a visszacsorgó olaj ne kerüljön közvetlenül a termosztatikus szelep érzékelője alá, mert az olajból kigőzölgő hűtőközeg megzavarja a túlhevítés érzékelését ([K] 7.4; 6.4 pont).

Kettős felszálló. Ha a kompresszor teljesítményszabályozott, kis terhelésnél a gőzsebesség a felszállóban lecsökken, és az olaj nem jut fel. Ilyenkor két párhuzamos felszállót építünk: a kisebbet a legkisebb, a kettőt együtt a teljes terhelésre méretezik ([T] 7.5.2.3; [K] 7.4). Kis terhelésnél az olaj a nagyobb ág alján lévő csapdában „olajdugót” képez, és a gőz a vékonyabb ágon nagy sebességgel halad; nagy terhelésnél a nyomáskülönbség kilöki a dugót, és mindkét ág újra áramlik ([RF] 2.3.1).

VRF-rendszereknél a gyártó saját csővezetési szabályai érvényesek, amelyek el is térhetnek a fentiektől (a Rabi-féle felkészítő jegyzet szerint például a gép saját olaj-visszavezetése miatt a függőleges szakaszokba nem kell olajzsák, [RF] 3.3.5); az elágazó idomot a mestervizsga-jegyzet szerint mindig vízszintesen kell elhelyezni ([K] 7.4), a rosszul elhelyezett Y idom egyenetlen áramlást okoz ([T] 7.7).

Utántöltés a csőhossz szerint

A split kültéri egység gyári töltettel érkezik. A gyártó a csőhossztól függően utántöltést írhat elő; ennek mértékét a berendezés adattáblája, illetve telepítési útmutatója adja meg ([GY]). A hatósági tananyag az alultöltést a gyakori kivitelezési hibák között sorolja: teljesítményhiányt okoz, vagy a gép alacsony nyomás hibával leáll ([T] 7.7). A töltet pontos mennyisége a hatósági tananyag szerint csak lefejtéssel és mérleggel állapítható meg, és meg kell egyeznie a gyártó által megadott töltettel ([T] 6.1.13) – ezért fontos, hogy a telepítéskor betöltött többletet pontosan mérd és jegyezd fel (16.4, 19.2 pont).

1. Csőhossz:          12,5 m ≤ 20 m          → megfelel
2. Szintkülönbség:     4,5 m ≤ 10 m          → megfelel
3. Utántöltendő hossz: 12,5 − 7,5 = 5,0 m
4. Utántöltés:         5,0 m · 20 g/m = 100 g = 0,10 kg
5. Teljes töltet:      1,15 + 0,10 = 1,25 kg

15.6 Kondenzvíz-elvezetés; csőszigetelés és harmatpont

Honnan jön a víz?

A beltéri egység elpárologtatójának felülete hűtésben a levegő harmatpontja alatt van, ezért a levegő nedvességének egy része kicsapódik (a harmatpont fogalmát a 7.3 pont definiálta). Ennek mennyisége nem elhanyagolható: a mestervizsga-jegyzet egy 3,5 kW hűtőteljesítményű split klíma gyártói adatai között 2 l/h kondenzvizet ad meg ([K] IV.2). Hőszivattyús üzemben a kültéri egységen jelenik meg víz: a leolvasztáskor keletkező olvadékvíz ([T] 7.7.2.2; 7.5 pont).

A kondenzvíz-elvezetés szabályai

• Lejtés megszakítás nélkül, „zsák” nélkül: a rossz szintezés beltérben kárt okoz, kültéren télen a megfagyó víz rontja a gép teljesítményét ([T] 7.7); a lejtést a gyártói útmutató adja meg.
• Vízzár a szennyeződés ellen, fagyveszélynél az elvezetés fűtése ([T] 3.5.1.2).
• Tisztíthatóság: a csepptálcát és az elvezetést a karbantartáskor fertőtleníteni kell (gomba, csíra, legionella; [T] 6.1.13.5).

Csőszigetelés: miért és hogyan?

A hideg vezetékek szigetelésének a forrásaink szerint több célja van: az energiamegtakarítás, a páralecsapódás megakadályozása, a cső védelme és a korrózió megakadályozása, valamint egyre inkább a hangcsillapítás ([R1] 13.2; [RF] 3.1.8).

A hatósági tananyag szerint hőszigeteléssel kell ellátni többek között a szívóvezetékeket, az előremenő és visszatérő hűtőközeg- és közvetítőközeg-vezetékeket, valamint a leolvasztásnál használt meleggáz- és kondenzátumvezetéket ([T] 3.5.1.3). Split klímánál érdemes megnézni, hol van az adagoló: ha – mint a mestervizsga-jegyzet példájában – a kültéri egységben, akkor hűtésben a vékonyabb vezeték is már a fojtás utáni, hideg közeget viszi a beltéri egység felé ([K] 7.2; 15.2. ábra), ezért mindkét vezetéket szigetelni kell. (Ez a következtetés a kapcsolási vázlatból adódik; a szigetelés anyagát és vastagságát a gyártói útmutató adja meg.) Hőszivattyús üzemnél a meleg vezetékek hővesztesége is számít; a Rabi-féle felkészítő jegyzet a VRF-rendszereknél külön felhívja a figyelmet, hogy fűtési üzemre a szigetelést is meg kell gondolni ([RF] 3.3.5).

A szigetelőanyag követelményei. A hatósági tananyag szerint a hidegszigeteléshez kis hővezető és vízfelvevő képességű, nagy vízgőzdiffúziós ellenállású, kis sűrűségű, nagy szilárdságú, kémiailag ellenálló, nem éghető anyag kell; a szigetelés síklemezzel, csőhéjjal, helyszíni habosítással vagy lágy szigetelőcsővel készülhet – mindenképpen szivárgásvizsgálat után ([T] 3.5.1.3).

1. A levegő harmatpontja 26 °C-on, 60 %-on: kb. 17,6 °C (számítás: CoolProp)
2. A csőfelület (kb. 8 °C) jóval a harmatpont alatt van
   → a csupasz csövön a pára kicsapódik, a cső csöpög.
3. A szigetelés külső felülete közel van a helyiség hőmérsékletéhez,
   a harmatpont fölött marad → nincs kicsapódás.
4. Szétnyílt illesztésnél a levegő a hideg csőhöz jut → kicsapódás a
   szigetelés alatt, a szigetelés átnedvesedik, a hiba tovább terjed.

A szigetelt vezetéken az oldható kötések helyét maradandóan meg kell jelölni ([T] 3.5.1.3), hogy a későbbi szivárgásvizsgálatnál megtaláld őket.

15.7 Éghető (A2L, A3) közegű rendszerek szerelési szabályai

Mi változik éghető közegnél?

A hűtőközegek biztonsági osztályozását (toxicitás: A, B; éghetőség: 1, 2L, 2, 3) a 14.5 pont tárgyalja. Ebben a pontban az a kérdés, hogyan változik a szerelés, ha a közeg éghető: A2L (például R-32, R-1234yf) vagy A3 (például R-290 propán, R-600a izobután).

Jogi háttér röviden. A szénhidrogének a Klímagáz tv. szerint klímagázok ([KTV] 1. melléklet 5. pont): a propános klíma vagy hőszivattyú telepítése is képesítéshez kötött, és – a háztartási hűtőgépekhez hasonló kivételektől eltekintve – telepítési tanúsítvány-köteles ([KTV] 4. § (3); [J458] 28. § (1)). Szénhidrogénes hűtőkörnél, amely legalább 150 g – lakáscélra használt helyiségben telepítettnél legalább 1 kg – klímagázt tartalmaz, az üzemeltető regisztrál, és szivárgásészlelő rendszert telepíttet ([KTV] 5. § (6), 10. § (3)). A képesítési kategóriák szénhidrogénre vonatkozó sorait a 14.28. táblázat utáni bekezdés ismerteti.

A források eltérnek: A2 vagy A2L? A hatósági tananyag biztonsági táblázata az R-32-t „kevésbé gyúlékony”, A2 osztályú közegként mutatja be ([T] 2.2), a mestervizsga-jegyzet A2L-nek ([K] 5.5). A különbség oka az osztályozás változása: a „2L” (alacsony lángterjedési sebességű) alosztály a hűtőközeg-szabvány hatályos kiadásában szerepel (MSZ EN 378-1:2016+A1:2021). A munkádban a berendezés adattábláján és a közeg biztonsági adatlapján szereplő besorolás a mérvadó.

Az alapelv a mestervizsga-jegyzet szerint: a gyúlékony közegű gépeket úgy kell telepíteni, üzemeltetni és szervizelni, hogy a kockázat a lehető legkisebb legyen ([K] 5.6). Ehhez három kérdést kell végiggondolni: mennyi közeg lehet a helyiségben, mi gyújthatja meg a kiszökő közeget, és milyen kötések maradnak a lakott térben.

Töltetkorlát és helyiségméret

A hűtőközegek jellemzően nehezebbek a levegőnél, szivárgáskor a padló közelében gyűlnek össze ([K] 5.4). Komfort klímáknál a megengedett töltet ezért a helyiség alapterületétől, a beltéri egység felszerelési magasságától és a közeg alsó gyulladási határától (LFL) függ ([K] 5.6); a számítást a 14.9 pont mutatja be. A szerelő telepítés előtt a gyártói útmutatóban ellenőrzi a helyiségre vonatkozó feltételt, és nem tölt be több hűtőközeget, mint amennyit az adattábla megenged ([GY]). Az éghető közegű berendezés adattábláján a biztonsági csoport és a veszélyt jelző piktogram is szerepel ([K] 8).

Gyújtóforrás-mentes munka

A Rabi-féle jegyzet a szénhidrogén (R-600a) töltetű háztartási gépek javítására adott szabályai elvben minden éghető közegű munkára érvényesek ([R1] 3.10): nyílt láng és dohányzás tilos; a helyiség legyen szellőztetett (szűk helyiségből a készüléket tágas helyre kell vinni). Mivel a kiszökő közeg a padló közelében dúsul, a szellőzés alulról, a dúsulás helyéről szívja el: ahol a telepítés helyét gépi szellőzés védi, a szabvány szerint az elszívónyílás alsó éle a lehető legalacsonyabban, legfeljebb 0,2 m-rel a padló fölött van, a pótlevegő nyílása pedig olyan távol, hogy a kidobott levegő ne kerüljön vissza a helyiségbe (MSZ EN 378-3:2016+A1:2021, 6.3.3.2). A Rabi-féle szabályok szerint továbbá elektrosztatikusan töltődő ruha és más elektromos készülék használata kerülendő; a palackot hőtől, napsugárzástól védeni kell; a megbontott körben roppantógyűrűs kötéssel dolgozunk, forrasztani tilos; a nedvességszűrőt cserélni kell. A hatósági tananyag a HFO-közegeknél szikramentes szerelvényeket említ ([T] 6.1.11). A hűtőközeg-szabvány tájékoztató melléklete szerint villamos alkatrész megnyitása előtt a tápellátást le kell kapcsolni, ha ez nem lehetséges, a koncentrációt folyamatosan figyelni, a szivárgásérzékelőt az LFL 20 %-ára állítva (MSZ EN ISO 5149-4:2025, E.2.2). A munkavédelmi szabályokat a 12.4, a palackkezelést a 12.5 pont tárgyalja.

Kötések a lakott térben

A lakott térben maradó oldható kötés külön kockázat. A hőszivattyúk és légkondicionálók készülékszabványa (MSZ EN IEC 60335-2-40:2025, 22.118) szerint a helyszíni kötést a szelepek nyitása előtt kell elkészíteni; beltérben csak ISO 14903 szerinti mechanikus csatlakozó használható; beltérben újra felhasznált mechanikus csatlakozónál a tömítőelemet cserélni, újra felhasznált hollandi kötésnél a peremet újra kell készíteni; a vezetéket a sérüléstől védeni kell. A szabvány bizonyos esetekben hűtőközeg-érzékelőt is előírhat (22.121) – a te berendezésedre vonatkozó feltételeket a gyártói telepítési útmutató tartalmazza.

15.8 Tömörségi (nyomás-) próba: a próbanyomás és a rendszer korlátai, előkészítés, végrehajtás, kiértékelés – mintapélda

Ez a pont a jegyzet mérvadó helye a helyszíni tömörségi próbára. A többi fejezet (2., 5., 8., 16., 17., 19., 20.) erre hivatkozik; ha valahol mást olvasol, ez a pont az irányadó.

Szilárdság és tömörség – két külön kérdés

A hatósági tananyag szerint a nyomáspróbának két célja van: a hűtőközeg betöltése előtt meg kell győződni a hűtőrendszer szilárdságáról és a tömörségi követelményeknek való megfelelésről. A szilárdság azt jelenti, hogy a töltés utáni legnagyobb nyomás semmilyen üzemi vagy környezeti körülmény között sem okozhat károsodást a szerkezeti elemekben; a tömörség azt, hogy a töltés után nagyobb mértékű gázszivárgás nem jöhet létre ([T] 4.2; [R2] 29.2).

A legnagyobb megengedett nyomást (PS) a 8.7 pont definiálta: az a nyomás, amelyet a berendezés egyik része sem léphet túl sem üzem, sem állás közben, és amelyet a tervező határoz meg. A mestervizsga-jegyzet szerint a PS-t úgy kell meghatározni, hogy a hűtőrendszerben fellépő legnagyobb (méretezési) hőmérséklethez tartozó telítési nyomásnál ne legyen kisebb ([K] 8). (A hatósági tananyag ugyanitt a „legkisebb tervezési hőmérsékletet” írja, [T] 4.2; a [K] 8 és a méretezési hőmérséklet-táblázat logikája szerint a legnagyobb méretezési hőmérséklet értendő.) Léghűtéses kondenzátorú berendezésnél a nagynyomású oldal méretezési hőmérséklete a hazai 32 °C-os mértékadó nyári hőmérsékletnél 55 °C (5.2 pont); a mestervizsga-jegyzet ebből néhány közeg 55 °C-hoz tartozó telítési nyomását is megadja: R-134a 13,9 bar, R-410A 33,3 bar, R-32 34,2 bar túlnyomás ([K] 8). A gyártó ennél nagyobb PS-re is méretezheti a berendezést – a te gépedre a berendezés adattábláján feltüntetett PS érvényes ([K] 8, adattábla-adatok). A PS a berendezés egyes részeire (kis- és nagynyomású oldal) különböző is lehet ([R2] 29.2).

A hatósági tananyag ebben a részben a „tervezési nyomás” kifejezést is használja ([T] 4.2, 4.2.1); a helyszíni szerelő számára mindkét határt a berendezés dokumentációja – adattábla, gyártói telepítési útmutató, illetve a terv – adja meg.

A próbanyomás: a szabály egy helyen

Miért ilyen szigorú a felső határ? Mert a helyszíni próbán a teljes összeállított kör kerül nyomás alá, olyan elemekkel, amelyekre a PS a megengedett felső határ, és amelyek gyári szilárdsági vizsgálata már megtörtént; a hatósági tananyag szerint a szabvány gyárilag készre szerelt berendezésekre ezért bizonyos esetekben kisebb próbanyomást is megenged ([T] 4.2; a Rabi-féle jegyzet példája a préselt csőjáratú lemez elpárologtató, [R2] 29.2). A szabvány szerint a kompresszor kisnyomású oldalát sem szabad a gyártó által megadott kisnyomású PS fölé terhelni, és ha a szilárdsági próbához eltávolított nyomáshatárolókat visszaszerelik, a csatlakozásukra tömörségi próba kell (MSZ EN 378-2:2017, 6.3.2; a szabványhely ellenőrizendő).

A próba közege és eszközei

A nyomáspróbát száraz nitrogénnel kell végezni; ammóniás berendezésnél levegő is lehet a próbaközeg, ha utána megfelelően eltávolítják ([T] 4.2.1). A hatósági tananyag járműhűtési fejezetei ugyanígy fogalmaznak: nyomáspróbát minden esetben száraz nitrogénnel kell végezni ([T] 6.1.10, 6.2.16.1). A hűtőközeg-szabvány szerint tömörségi próbához levegő, oxigén, acetilén vagy szénhidrogén biztonsági okból nem használható (MSZ EN 378-2:2017, 6.3.3.1); oxigénnel tömörségi próbát végezni a szabvány másutt is kifejezetten tilt (MSZ EN 378-2:2017, 5.2.2.2).

A nitrogénhez hűtőközeget keverni tilos: régi szakkönyvek ezt még javasolták, hogy a rendszert rögtön szivárgáskeresővel is lehessen vizsgálni, de a Rabi-féle jegyzet szerint ez környezetvédelmi okból ma már tiltott ([R2] 29.2).

A próba eszközei a Rabi-féle jegyzet szerint ([R2] 29.1, 29.2):

• száraz nitrogén nyomáscsökkentővel (reduktorral); a reduktort a munka előtt legfeljebb az adott műveletnél megengedett legnagyobb nyomásra szabad állítani, ami semmiképpen sem lehet nagyobb a próbanyomásnál;
• a próbakörbe a nyomástúllépés megakadályozására biztonsági szelep ([T] 4.2.1);
• 0,5 (1,0) osztálypontosságú, megfelelő méréshatárú nyomásmérő (a pontossági osztályt a 2.1 pont definiálta);
• 0,1 °C leolvasási pontosságú hőmérő a környezeti hőmérséklet követéséhez;
• szerviztömlők, szervizcsaptelep, elzárók, csatlakozó idomok (a szervizcsaptelepet a 11.5 pont mutatja be).

A próba végrehajtása

 1. Előkészítés: a nyomással nem terhelhető részek kiiktatása, csatlakozásaik
    lezárása; a próbakörben lévő elzárók nyitása (15.12. ábra).
 2. A forrasztási helyek megtisztítása a folyasztószer-maradványtól és
    zsíros szennyeződéstől – ezek eltakarhatják a kis pórusokat.
 3. Bekötés: nitrogénpalack – reduktor (legfeljebb a próbanyomásra állítva) –
    biztonsági szelep – szervizcsaptelep – a rendszer szervizcsatlakozója.
 4. Nyomásnövelés NEM egy lépésben: először a próbanyomás 50 %-áig, majd
    lépcsőzetesen; nagy rendszernél időt hagyva a nitrogén szétterjedésére.
 5. Közben figyeled a forrasztásokat és kötéseket, és azt, hogy a nyomás
    növelése nem okoz-e rezgést, kilengést a csövekben.
 6. (Csak ha a terv helyszíni szilárdsági próbát ír elő – a jegyzet
    értelmezése, lásd a fenti doboz 5. pontját: a teljes próbanyomáson
    3–5 perc tartás, majd csökkentés a tervezési nyomásra.)
 7. A palack elzárása, a kör lezárása; a nyomás és a környezeti
    hőmérséklet feljegyzése (kezdőérték).
 8. Habképzős vizsgálat a kötéseken (lásd lent); a hab eltávolítása.
 9. Nyomáson tartás, majd kiértékelés (lásd lent).
10. A nitrogén leeresztése; utána vákuumozás (15.9).
11. Dokumentálás: tömörségi bizonylat a módszerrel és a próbanyomással.

(A lépéssor forrásai: [T] 4.2.1, 4.2.2, 4.3; [R2] 29.2, 29.3; [K] 8.)

A hatósági tananyag szerint a nyomáspróba akkor sikeres, ha a nyomásfokozás megfelelő ütemű, rendellenességek, törések, repedések nem jelentkeznek, és javításra nincs szükség ([T] 4.2.1). Ha szivárgást találsz, meg kell szüntetni, és a próbát meg kell ismételni; a próba során maradó alakváltozást szenvedett elemet ki kell cserélni; a vizsgálat alatt minden csatlakozás legyen hozzáférhető ([K] 8).

Szivárgáskeresés a nitrogénes próba alatt

A nitrogén alatt álló rendszer kötéseit buborékképző anyaggal keneted be; ha nem keletkezik buborék, a berendezés gáztömörnek tekinthető, a habot utána el kell távolítani ([T] 4.3). A források eltérnek a szer megválasztásában: a hatósági tananyag és a Rabi-féle jegyzet szerint ez lehet közönséges szappanoldat vagy erre gyártott habképző ([T] 4.3; [R2] 29.3), egy gyártói kézikönyv viszont célzott buborékoldatot ír elő, és a háztartási szappanos vizet tiltja ([GY]) – ha a gyártó előírja, azt kövesd. A hűtőközeg-érzékelő műszerek a nitrogént nem érzékelik ([T] 4.6.2.1), ezért a habképző mellett az ultrahangos kereső használható ([R2] 29.3).

Kiértékelés: nyomásesés vagy lehűlés?

A hatósági tananyag kiértékelési szabályai ([T] 4.2.2):

• ha a kezdő- és a véghőmérséklet azonos, és a műszereket és a leolvasást hibátlannak tartjuk, a nyomás csökkenése tömörtelenségre utal;
• a nyomás állandósága azt jelenti, hogy a berendezés tömörnek tekinthető;
• ha a próba alatt a hőmérséklet változott (nagy rendszereknél 24 órás tartásnál ez a jellemző), a berendezés akkor tömör, ha a végén mért nyomás megfelel a hőmérséklettel korrigált értéknek:

p₂ = p₁ · T₂ / T₁        (abszolút nyomással és abszolút hőmérséklettel!)
p_abs = mért túlnyomás + 1 bar        T = mért °C + 273

Az összefüggést a 2.2 pont mutatta be, mintapéldával a 2.9 pontban (2.h).

A tartási időre a forrásaink nem adnak egységes választ (15.5. táblázat), és a gyártói útmutató is adhat saját időt. A hosszabb tartás kisebb szivárgást is kimutat – de csak akkor, ha a hőmérséklet-változást korrigálod.

15.5. táblázat. Tartási idők a forrásokban – a források eltérnek; a gyártói előírás ezektől is eltérhet.

a) 4,0 MPa = 40 bar (túlnyomás) → próbanyomás 40 bar.
   Nyomásemelés: kb. 20 bar-ig (50 %), majd lépcsőkben (pl. 30, majd 40 bar);
   a reduktort legfeljebb 40 bar-ra állítod.
b) A 44 bar (1,1 × PS) szilárdsági szorzóval adódna – a helyszíni tömörségi
   próba nyomása legfeljebb PS ([T] 4.2).
c) p₁ = 40,0 + 1 = 41,0 bar (abs)   T₁ = 26 + 273 = 299 K
                                     T₂ = 18 + 273 = 291 K
   p₂ = 41,0 · 291 / 299 = 39,90 bar (abs)  →  38,90 bar a manométeren
d) A műszer hibahatára: 60 bar · 0,5 % = ±0,3 bar.
   38,9 bar: a mért és a várt érték egyezik → a nyomásváltozást a
             lehűlés okozta, a rendszer tömörnek tekinthető.
   38,4 bar: 0,5 bar-ral kevesebb a vártnál – ez nagyobb, mint a műszer
             hibahatára → szivárgásra utal: habpróba, javítás, új próba.

Dokumentálás és ismétlés

A mestervizsga-jegyzet szerint a szerelés dokumentációjához tömörségi bizonylatot kell mellékelni, amely tartalmazza az alkalmazott módszert és a tömörségi próbanyomást ([K] 8). A bizonylat a 19.2 pont szerinti üzembe helyezési dokumentáció része.

Javítás után nem mindig kell elölről kezdeni mindent: a Rabi-féle jegyzet szerint a kifejezetten szilárdsági ellenőrzést szolgáló nyomáspróbát csak akkor kell megismételni, ha szilárdsági próbára kötelezett rendszerelemet is javítani kellett ([R2] 29.2). A javított kötések tömörségét viszont mindig újra kell vizsgálni ([K] 8).

15.9 Vákuumozás: cél, eszközök, végrehajtás, kiértékelés

Miért vákuumozunk?

A hűtőkörben csak hűtőközegnek és kenőolajnak van helye. A vákuumozás a hatósági tananyag szerint a hűtőközeg betöltését előzi meg, és célja, hogy a próbaközegként használt nitrogént, a levegő alkotórészeit, az egyéb gázokat és a maradék nedvességet eltávolítsuk; közben a rendszert gáztalanítjuk, szárítjuk, és újra ellenőrizzük a gáztömörségét ([T] 4.4).

Mit okoz, ami bent marad?

• az oxigén az olaj oxidációját, gyantásodását és a hűtőközeg bomlását gyorsítja ([R2] 30);
• a víz a halogénezett közeggel savakat képez, amelyek a motor leégéséhez vezetnek (hidrolízis; a rézoxid szerepét a 15.3 pont mutatta be; [R2] 30);
• a levegő a kondenzátorban gyűlik össze, és növeli a kondenzációs nyomást ([T] 3.5.2.3).

Hogyan távozik a víz? A nyomás csökkentésével a víz forráspontja is csökken; elegendően kis nyomáson a víz már környezeti hőmérsékleten forrni kezd, és a keletkező vízgőzt a szivattyú elszívja ([T] 4.4). A szárítás annál gyorsabb, minél több vízgőzt tud a szivattyú időegység alatt elszállítani ([R2] 30).

A követelmény: 270 Pa abszolút nyomás

Ehhez a hatósági tananyag egy feltételt is ad: a nyomás mindig legyen kisebb, mint a berendezés leghidegebb részének hőmérsékletéhez tartozó vízgőznyomás – ezért érdemes minél melegebb környezetben vákuumozni, a szabadban lévő, hideg részeket melegíteni, nagy berendezésnél szakaszolva vákuumozni ([T] 4.4). Hogy ez mit jelent számokban, azt a 15.6. táblázat mutatja.

15.6. táblázat. A víz telítési (gőz)nyomása. Számított értékek (CoolProp 8.0.0). *0,01 °C, a víz hármaspontja. Ha a rendszerben a nyomás e fölött van, a víz az adott hőmérsékleten nem forr – a nedvesség bent marad.

Mindegyik érték jóval 270 Pa fölött van: amíg a szivattyú szív, és a nyomás tartósan 270 Pa alatt marad, a rendszer 0 °C-nál melegebb pontjain folyékony víz nem maradhat meg. A 270 Pa-os követelmény ugyanakkor nem csak a vízre, hanem az idegen gázok együttes résznyomására vonatkozik ([T] 4.4).

Számokkal: 270 Pa abszolút nyomás egy 1,013 bar légköri nyomással számoló manométeren −1,0103 bar volna, 1000 Pa (ami már nem elég jó) −1,0030 bar – a kettő közti különbség egy mutatós műszeren nem olvasható le (2.1 pont).

Eszközök

Vákuumszivattyú. A hatósági tananyag szerint általában kétfokozatú, forgólapátos szivattyút használnak, amely legalább 5 Pa (0,05 mbar) abszolút nyomás előállítására képes ([T] 4.4, 6.1.10). A szállítóteljesítményre és a végvákuumra a forrásaink a 15.7. táblázat szerinti értékeket adják – a kis rendszerek végvákuumában eltérnek.

15.7. táblázat. Vákuumszivattyú-választás a forrásaink szerint.

A szivattyú olaját rendszeresen ellenőrizni és a gépkönyv szerint cserélni kell – a cserét a vákuumozás végén, még meleg szivattyún végezd ([R2] 30.1.2; [T] 4.4).

Vákuummérő. A helyszínen elektronikus, 1 mbar-nál kisebb abszolút nyomást is kijelző vákuummérő kell, amelyet a légkörinél nagyobb nyomástól védeni kell ([R2] 29.1.4; [T] 4.4).

Tömlők és csatlakozók. Rövid, nagy keresztmetszetű tömlő; a Schrader-betéteket a vákuumozás idejére eltávolítod, a mágnesszelepeket nyitod ([R2] 30); vákuum alatti rendszert soha nem hagysz csak Schrader-szeleppel lezárva ([R2] 30.1.2; 8.4 pont).

A végrehajtás

A rendszernek a vákuumozás megkezdésekor gáztömörnek kell lennie; ellenkező esetben a vákuumozás jelzi ugyan a tömörtelenséget, de a szivárgás helyét nem – akkor nyomáspróbát kell végezni, és a vákuumozást meg kell ismételni ([T] 4.4.1).

1. A vákuumszivattyú szívóoldalára vákuummérőt kötsz; a szivattyút zárt
   szívószeleppel üzemmelegre járatod, és leolvasod a végvákuumát.
2. A szivattyút a rendszerre kötöd (15.14. ábra), és vákuumozol.
3. Ha a szivattyúnál elérted a végvákuumot, az még nem jelenti, hogy a
   rendszer belsejében is elérted az előírt értéket – a közbenső csőszakaszok
   fojtást jelentenek. Ezért mérsz a legtávolabbi ponton.
4. A közbenső nitrogénes öblítést és a tartási időt a 15.8. táblázat
   szerint végzed.
5. A szivattyú leállítása ELŐTT elzárod a szelepet a rendszer felé: a
   szivattyúk leállításkor – kevés kivétellel – visszaengedik a levegőt;
   működő szivattyút ne hagyj felügyelet nélkül ([R2] 30.1.2).
6. Vákuumtartás, kiértékelés (15.15. ábra).
7. A sikeres vákuumot a hűtőközeg betöltésével (beszívatásával) szünteted
   meg (16.4).

(A lépéssor forrásai: [T] 4.4.1, 4.4.2; [R2] 30.)

15.8. táblázat. A vákuumozás eljárása ([T] 4.4.1; a Rabi-féle jegyzet azonos lépéseket ad: [R2] 30).

Közbenső nitrogénes öblítés. A vákuumozást megszakítva a rendszert száraz nitrogénnel átöblítjük, majd újra vákuumozunk: így csökken az idegen gázok és a vízgőz koncentrációja. A hatósági tananyag szerint a nitrogénes öblítés hatékonyabb is, mert a nitrogén vízfelvevő képessége jóval nagyobb, mint a hűtőközegeké; az öblítést régen magával a hűtőközeggel végezték, de ez ma környezetvédelmi okból szigorúan tilos ([T] 4.4; [R2] 30).

Kiértékelés

A szivattyú leválasztása után a nyomás és a környezeti hőmérséklet megfigyelése a hatósági tananyag szerint értékes információt ad ([T] 4.4.2; [R2] 30):

• a nyomás nem (vagy csak alig) emelkedik: a rendszer tömör és száraz. A források eltérnek a megengedett emelkedésben: a Rabi-féle jegyzet szerint megfelelő, ha a megmaradó vákuum 2,7 mbar alatt van, és a nyomásnövekedés hosszabb idő után sem több néhány mbar-nál ([R2] 30); a hatósági tananyag ennél szigorúbb: a 2,7 mbar alatti értéket kell a tartás alatt megtartani ([T] 4.4.1). A jegyzet a [T]-t követi;
• a nyomás folyamatosan emelkedik: tömörségi hiba – nyomáspróba, a hiba felderítése és javítása, a próbák megismétlése;
• a nyomás egy ideig emelkedik, aztán állandósul: nagyobb mennyiségű víz van a rendszerben, amely vákuumozással nem vagy csak nagyon nehezen távolítható el – nitrogénes átöblítés és újravákuumozás szükséges.

A szivárgás helyét vákuumozással nem lehet meghatározni ([T] 6.1.10, 6.2.16.2); a Rabi-féle jegyzet szerint erre vákuum alatt csak az ultrahangos kereső alkalmas ([R2] 30). A hűtőközeg-szabvány a vákuumos eljárást a tömörség durva jelzésének tekinti (MSZ EN 378-2:2017, 6.3.3.1) – a tömörségi próbát nem helyettesíti.

1. 15.6. táblázat: a víz gőznyomása 15 °C-on 1706 Pa.
2. A rendszerben mért kb. 1700 Pa éppen ennyi → a rendszerben víz forr;
   amíg van víz, a nyomás nem megy le lényegesen a gőznyomása alá.
3. Teendő a hatósági tananyag szerint: nitrogénes átöblítés, majd
   újravákuumozás; a hideg részek melegítése segít; a 270 Pa-t csak a
   víz eltávolítása után éred el.

Dokumentálás

A vákuumozásról és a töltésről igazolást kell kiállítani, amely tartalmazza az alkalmazott módszert, az eljárás eredményét, az alkalmazott nyomásokat és a vizsgálat időtartamát; ezzel egyenértékű a naplóbejegyzés ([K] 8; MSZ EN ISO 5149-4:2025, 5.3.8). A szükséges dokumentumokat a 19. fejezet tárgyalja.

15.10 Szivárgásvizsgálat: közvetlen és közvetett módszerek, műszerek, jogszabályi kötelezettség

Tömörség vagy szivárgás?

A két szót gyakran egymás szinonimájaként használják, pedig a hatósági tananyag szerint céljuk nem teljesen azonos: a tömörségi vizsgálat a berendezés tömörségét igazolja (a töltés előtt, nitrogénnel – 15.8 pont), a szivárgásvizsgálat az esetleges szivárgási helyek megtalálására és a szivárgás mértékének megállapítására szolgál ([T] 4.3). A szivárgásvizsgálatot a feltöltött, üzemelő berendezésen végezzük: az új berendezésen a töltés és az üzembe helyezés után, később pedig rendszeresen, a jogszabályban előírt gyakorisággal. Erre azért is szükség van, mert a Rabi-féle jegyzet szerint a töltés előtti tömörségi nyomáspróba elérhető módszerei nem elég érzékenyek a feltöltött berendezésre megengedett kis szivárgási ráták garantált kimutatásához – a durva szivárgásokat (a forrás szerint 150–200 g/év-nél nagyobbakat) viszont már a töltés előtt kiszűrik ([R2] 29.2).

Közvetlen és közvetett módszerek

A hűtőközeg-szabvány karbantartási része közvetlen és közvetett mérési módszereket említ: ha szivárgás gyanúja merül fel (például a hűtőközeg hőmérséklete vagy teljesítménycsökkenés miatt), a szivárgást megfelelő eszközzel meg kell keresni, javítani, újra ellenőrizni és naplózni (MSZ EN ISO 5149-4:2025, 5.1.3, D. melléklet). A jegyzet a két csoportot így használja:

A hatósági tananyag beavatkozást nem igénylő (szemrevételezés, műszeres) és beavatkozást igénylő (adalékanyagos) módszereket különböztet meg ([T] 4.6.2); a szemmel látható jelek – olajfolt, buborékos nézőüveg – szerinte nem elég megbízhatók, műszeres vizsgálat ajánlott ([T] 4.6.2.1).

Elektronikus szivárgáskeresők

Az elektronikus műszerek a szivárgás feltételezett helyén egy szondával levegőmintát vesznek, azt az érzékelőhöz vezetik, és a levegőben lévő hűtőközeget hang- vagy fényjelzéssel mutatják ki ([T] 4.6.2.1). A hatósági tananyag öt működési elvet ismertet (15.9. táblázat).

15.9. táblázat. Elektronikus szivárgáskeresők ([T] 4.6.2.1). A hatósági tananyag szerint ma a félvezető érzékelős műszer a leggyakrabban alkalmazott.

A műszer érzékenysége. A hatósági tananyag szerint a szivárgásvizsgálathoz olyan műszer kell, amely a megengedett legfeljebb 5 g/év szivárgást is jelzi; a szivárgásvizsgálatot csak ellenőrzött érzékenységű műszerrel szabad végezni. Az ellenőrzés egy ismert szivárgási rátájú etalonnal, úgynevezett próbalyukkal történik ([T] 4.6.2.1). (A követelmény mai jogszabályi alapját forrásaink nem igazolják; a gyakorlati követelmény a hatósági tananyagé.)

Nyomjelző adalékok – a hatósági tananyag figyelmeztetésével

A beavatkozást igénylő módszereknél indikátoranyagot juttatnak a körbe: az egyik eljárásnál az adalék piros színnel jelzi a szivárgás helyét, a másiknál fluoreszkáló adalék UV-lámpával megvilágítva zöldes színnel; ez a javításig látható marad, de nagyon világos környezetben nehezen észlelhető ([T] 4.6.2.2). Nagy kiterjedésű rendszereknél és rosszul megvilágított helyeken jól használhatók, de a hatósági tananyag három korlátjukra is figyelmeztet:

A módszer kiválasztásakor a hatósági tananyag szerint figyelembe kell venni a berendezés típusát, méretét, üzemeltetési feltételeit, a hűtőközeg fajtáját és tulajdonságait, valamint a vizsgálat helyszínét ([T] 4.6.2.2).

A jogszabályi kötelezettség röviden

Az (EU) 2024/573 rendelet szerint szivárgásvizsgálat kell, ha a berendezés legalább 5 tonna CO₂-egyenértéknek megfelelő fluortartalmú gázt (az I. melléklet gázaiból), vagy a II. melléklet 1. szakaszában felsorolt gázokból legalább 1 kg-ot tartalmaz ([F] 5. cikk (1)); a vizsgálat gyakoriságát, a mentességeket és a hazai eljárásrendet a 14.11 pont adja. Ha szivárgást észlelnek, a berendezést indokolatlan késedelem nélkül meg kell javítani, és a javítás hatékonyságát legkorábban 24 óra üzemidő után, de legkésőbb egy hónapon belül képesített személynek ellenőriznie kell ([F] 4. cikk (5)). Az eredményt jegyzőkönyvezni és a klímagáz-adatbázisban rögzíteni kell (19.3 pont).

Üzem közben a hatósági tananyag szerint a rezgések, a hőmérséklet- és nyomásváltozásból fakadó tágulások és zsugorodások, a kopás, valamint maguk a karbantartási és javítási műveletek okozhatnak szivárgást ([T] 5); a szabvány szerint a vizsgálatot a legnagyobb valószínűséggel szivárgó részekre kell összpontosítani (MSZ EN ISO 5149-4:2025, D.5).

15.11 Leszívatás (pump down), üzembe helyezés, karbantartási alapfeladatok

Leszívatás

A leszívatásos (pump-down) üzemmódot a 8.1 pont már bemutatta: a termosztát a mágnesszelepet zárja, a kompresszor az alsó nyomáshatárig leszívja a rendszert, és a kisnyomású presszosztát állítja le; így állásidőben nincs folyadék az elpárologtatóban, és újraindításkor nem fenyeget folyadékütés ([T] 7.6.1; [K] 7.1).

Ugyanez a fogás szervizmunkánál is használható. A mestervizsga-jegyzet szerint leszívatás után, a kompresszor nyomóoldali (rotalock) szelepének és a folyadéktartály folyadékoldali elzárójának zárásával a hűtőkör nagy része szerelhető, miközben a folyadék a tartályba van leszívatva ([K] 7.1). A hatósági tananyag a gyűjtő kilépő sarokszelepének elzárásával végzett leszívatást a töltet nagyságrendi ellenőrzésénél írja le ([T] 6.2.4).

Split klímánál azt, hogy a hűtőközeg a kültéri egységbe leszívatható-e, és milyen sorrendben kell a talpas szelepeket kezelni, a gyártói szervizutasítás adja meg – a forrásaink erre általános eljárást nem adnak (15.1 pont, „A gyártói telepítési útmutató adatai”). Ha a gyártó nem engedi, vagy a töltet nem fér el, a közeget lefejtő készülékkel kell eltávolítani (16. fejezet); a szervizszelep biztonságos kezelését a 8.4 pont tárgyalja.

Üzembe helyezés: próbaüzem és beszabályozás

A sikeres tömörségi próba, vákuumozás és töltés után következik a próbaüzem, amely a hatósági tananyag szerint akkor kezdhető meg, ha megvan a szükséges dokumentáció (tervek, kezelési és próbaüzemi leírás, a szabályozó, védelmi és villamos berendezések adatai, a munka-, környezet- és tűzvédelmi előírások). A próbaüzem feladata kettős: az üzemi hőmérsékletek beállítása és annak ellenőrzése, hogy a berendezés üzemi körülmények között megfelelően működik-e. Időtartama a rendszer méretétől és összetettségétől függően egy naptól akár egy hónapig terjedhet, és üzemeltetési naplót kell vezetni ([T] 4.7).

A beszabályozás a próbaüzem alatt történik: a legegyszerűbb berendezéseknél be kell állítani a kompresszor kis- és nagynyomású védelmi kapcsolóját, a vezérlő presszosztátot, a léghűtéses kondenzátor presszosztátjait, és be kell szabályozni a termosztatikus expanziós szelepet; folyadékhűtőnél a fagyvédő presszosztát és az áramlásőr működését is ellenőrizni kell ([T] 4.8). A mestervizsga-jegyzet szerint ellenőrizni kell azt is, hogy a megkövetelt biztonsági berendezések be vannak-e építve és működőképesek-e, és hogy a lefúvatószelepek beállítási nyomása fel van-e tüntetve ([K] 8). A presszosztátok beállítását a 8.7, a túlhevítés beállítását a 6.4, a méréseket a 11.6 pont tárgyalja.

Split klímánál a mérésekhez állandósult üzemállapot kell: a mestervizsga-jegyzet szerint a bekapcsolás után kb. 15 perccel alakulnak ki az üzemi nyomások és hőmérsékletek ([K] IV.2). A mért értékeket a gyártói adatokhoz kell hasonlítani; egy konkrét split klíma gyártói értékeit a 7.3 pont tippje mutatta be.

Mikor sikeres az üzembe helyezés? A hatósági tananyag szerint akkor, ha a berendezés megfelel a tisztasági, a szilárdsági és tömörségi, a vákuumozási és a szivárgásvizsgálati követelményeknek, és a próbaüzem sikeres volt: fődarab cseréjére nem volt szükség, 3 napnál rövidebb próbaüzem esetén nem volt olyan hiba, amely 6–8 óra alatt ne lett volna javítható, hosszabb próbaüzemnél a hibát 72 órán belül kijavították ([T] 4.9).

Az üzembe helyezés teljes folyamatáról jegyzőkönyvet vagy üzemnaplót kell készíteni ([T] 4.9). A dokumentáció részei többek között a tömörségi bizonylat (15.8), a vákuum- és töltési igazolás (15.9) és a biztonsági, vezérlő és szabályozó eszközök beállított értékei ([K] 8). Az üzembe helyezési jegyzőkönyvet a 19.2 pont tárgyalja.

Karbantartási alapfeladatok

A hatósági tananyag szerint a berendezéseket nemcsak üzembe helyezni, hanem folyamatosan üzemeltetni is kell; az ellenőrzési és karbantartási feladatok gyakoriságát időtartam vagy üzemóra alapján szokták megadni, és kiemelt fontosságú feladat az F-gáz rendelet által előírt gyakoriságú szivárgásvizsgálat ([T] 5). A 15.10. táblázat a forrásainkban szereplő alapfeladatokat gyűjti össze; a részletes ellenőrzőlistát és a karbantartási naplót a 17.6 pont adja.

15.10. táblázat. Karbantartási alapfeladatok. A forrásaink egy része jármű- vagy folyadékhűtő-példán írja le őket; elvük a split rendszerekre is érvényes. A karbantartás gyakoriságát és a géptípus saját feladatait a gyártói karbantartási utasítás adja meg.

15.12 Gyakorlat: split rendszer szerelése a tömörségi próbáig és a vákuumozásig

A gyakorlatok a projektvizsga első 35 %-os blokkjának feladattípusát követik: a szerszámok és anyagok kiválasztása, a technológiai fázisok sorrendje, a kötések, a tömörségi próba, a mérések és a jegyzőkönyv ([P] 10.3.5).

Összefoglalás

• Mono rendszerben a hűtőkör gyárilag zárt; split rendszerben a helyszíni kötések – a csőszereléstől a tömörségi próbán át a vákuumozásig – a szerelő felelőssége. A csőhosszt, a szintkülönbséget és az utántöltést a gyártó adja meg.
• A hűtőköri rézcső tisztított, dugózott cső; vágás csővágóval, sorjázás, hideghajlítás a szerszám szerinti sugáron; peremes kötés csak lágyított csövön, nyomatékkulccsal, TXV-hez peremes kötés tilos.
• Hűtőközeg-vezetéket keményforrasztással, folyamatos nitrogénes öblítéssel kötünk; lágyforrasztás tilos. A nitrogénpalack csak reduktorral használható.
• A csővezetés célja a kis nyomásesés és az olajvisszavezetés: lejtés, olajzsák, hattyúnyak, kettős felszálló; a számértékekben a források eltérnek, a terv és a gyártó a mérvadó.
• A kondenzvíz-elvezetés folyamatosan lejt, vízzárral; a hideg vezetékek szigetelése párazáró, zártcellás, és csak a szivárgásvizsgálat után készül.
• Éghető közegnél: töltetkorlát a helyiség szerint, gyújtóforrás-mentes munka, szellőzés, a lakott térben maradó kötésekre szigorúbb szabályok.
• Helyszíni tömörségi próba: száraz nitrogénnel, lépcsőzetesen, a próbanyomás legfeljebb PS (a gyártói érték szerint), a nyomással nem terhelhető részeket előbb kiiktatod; a szilárdsági szorzók nem erre a próbára vonatkoznak. Kiértékelés p₂ = p₁ · T₂ / T₁ szerint, abszolút értékekkel.
• Vákuumozás: a maradó abszolút nyomás legfeljebb 270 Pa (2,7 mbar), a legtávolabbi ponton, abszolút nyomást mérő vákuummérővel; folyamatos emelkedés = szivárgás, megálló emelkedés = víz. Utána töltés, szivárgásvizsgálat elektronikus műszerrel, javítás után ellenőrzés legkésőbb egy hónapon belül.

Ellenőrző kérdések

1. Mi a különbség a mono és a split rendszer között a szerelő feladatai szempontjából? Miért kell VRF-rendszernél a tervtől való eltéréshez újraméretezés?
2. Miért nem szabad vízvezeték-szereléshez árusított rézcsövet hűtőközeghez használni? Mi történik a rézoxiddal a körben?
3. Milyen feltételekkel készíthetsz peremes kötést a hatósági tananyag szerint? Miért kell nyomatékkulcs?
4. Mit véd a nitrogénes öblítés forrasztás közben, és honnan tudod, hogy elég-e a nitrogénáram?
5. Miért kell olajzsák a felszálló szívóvezeték elé, és mikor kell kettős felszálló?
6. Miért a szivárgásvizsgálat után szigetelünk? Miért zártcellás anyagot használunk?
7. Mi határozza meg a helyszíni tömörségi próba nyomását, és mit kell előtte kiiktatni? Miért hibás a próbát a szilárdsági próbanyomáson végezni?
8. Miért nem bizonyítja a szervizmanométer „−1 bar” jelzése a jó vákuumot? Hogyan különbözteted meg a vákuumtartásnál a szivárgást a nedvességtől?

Tudáspróba

1. Egy split klíma adattábláján a PS 42 bar. Legfeljebb mekkora lehet a helyszíni tömörségi próba nyomása?

• a) 46,2 bar, mert a próbanyomás a PS 1,1-szerese
• b) 60 bar, a manométer végkitérése
• c) 42 bar
• d) 34,2 bar, mert az R-32 telítési nyomása 55 °C-on ennyi

2. Melyik a helyes technológiai sorrend?

• a) csőszerelés – tömörségi próba – vákuumozás – töltés – szivárgásvizsgálat – szigetelés
• b) csőszerelés – szigetelés – tömörségi próba – vákuumozás – töltés – szivárgásvizsgálat
• c) csőszerelés – vákuumozás – tömörségi próba – szigetelés – töltés – szivárgásvizsgálat
• d) csőszerelés – töltés – vákuumozás – tömörségi próba – szivárgásvizsgálat – szigetelés

3. Mi a vákuumozás követelménye a hatósági tananyag szerint?

• a) −1,0 bar a szervizcsaptelep manométerén, a szivattyúnál mérve
• b) 270 mbar abszolút nyomás, a vákuumszivattyú szívócsonkján mérve
• c) 2,7 bar abszolút nyomás, a kültéri egység szervizszelepén mérve
• d) legfeljebb 270 Pa abszolút nyomás, a szivattyútól legtávolabbi ponton mérve

4. A szivattyú leválasztása után a vákuum romlik, majd egy érték körül állandósul. Mire utal ez?

• a) a rendszer szivárog, nyomáspróbát kell végezni
• b) víz van a rendszerben: nitrogénes öblítés és újravákuumozás kell
• c) a vákuummérő meghibásodott, mert a nyomás nem emelkedhet
• d) a rendszer tömör és száraz, betölthető a hűtőközeg

5. Melyik kötést tiltja a hatósági tananyag a termosztatikus expanziós szelep csatlakoztatásához?

• a) a peremes (hollandis) kötést
• b) a nitrogénes öblítéssel készült keményforrasztott kötést
• c) a karimás kötést
• d) a gyári átmeneti idommal készült kötést

6. Egy nitrogénnel töltött szakasz 20 °C-on 30,0 bar túlnyomással lett lezárva. Másnap 10 °C van. Mekkora túlnyomás várható, ha a szakasz tömör (T = t + 273, p_b = 1 bar)?

• a) 30,0 bar
• b) 15,0 bar
• c) 31,1 bar
• d) 28,9 bar

7. Miért kell forrasztás közben nitrogént áramoltatni a csőben?

• a) hogy a forraszanyag gyorsabban lehűljön, és ne folyjon ki a résből
• b) hogy a vákuumozás előtt a csőben ne maradjon nedvesség és levegő
• c) hogy a cső belsejében ne képződjön oxidréteg, amely később károsítja a kompresszort
• d) hogy a forrasztás közben a szivárgás azonnal kimutatható legyen

8. Melyik állítás igaz a hideg vezetékek szigetelésére?

• a) a szigetelést a nyomáspróba előtt kell felhelyezni, hogy a cső ne hűljön le
• b) a szigetelés a szivárgásvizsgálat után készül, az oldható kötések helyét jelölni kell
• c) a nyitott szálas anyag a legjobb, mert a pára átszellőzik rajta
• d) split klímánál mindig elég csak a vastagabb vezetéket szigetelni

(Megoldások: B. függelék.)

A fejezet forrásai